Nem ördögtől való az SAP/S4HANA nyilvános felhőben történő futtatása, sőt, a hazai vállalatok többségének ez a változat felelne meg leginkább.
Háromféle módon is telepíthető és üzemeltethető az SAP vállalatirányítási rendszerének új verziója, az S/4HANA. Az első, amikor hagyományosan az ügyfél saját infrastruktúrájára telepítik a rendszert, és az üzemeltetés teljes felelőssége is nála van. A következő a privát felhős megoldás. Ebben az esetben az SAP valamelyik nagy szolgáltató felhőjén kialakít egy dedikált környezetet: az ügyfélnek sem a hardver, sem a platform üzemeltetésével nem kell foglalkoznia, miközben a rendszer tág határok között testre szabható. Végül a harmadik lehetőség a nyilvános felhőben futó S/4HANA használata.
Folyamatok katalógusból választva
Utóbbitól talán még idegenkednek a hazai vállalatok, pedig nincs rá okuk, mondja Andics Roland, az NTT DATA Business Solutions IT-igazgatója. Az ilyen bevezetések gyorsak (és ennek megfelelően alacsony költségűek) tudnak lenni, hiszen egy előre kialakított szolgáltatáskatalógusból kell kiválasztani a szükséges elemeket. A katalógusban sok száz elem, úgynevezett scope item szerepel; ezekből egy tipikus magyar vállalatnál általában 80-100-ra van szükség.
A testreszabási lehetőségek természetesen szűkebbek, mint a másik két bevezetési módszertan esetén, cserébe az ügyfél olyan optimallizált folyamatokhoz, legjobb gyadorlatokhoz jut, amelyeket az SAP globálisan több ezer vállalat tapasztalataiból szűrt le és tett elérhetővé ügyfeleinek. Ugyanakkor értelemszerűen a helyi sajátosságok, jogszabályi előírások minden esetben beállíthatóak az sAP által nyújtott lokalizációs megoldásban.
Szintén előnye a nyilvános felhőben futó S/4HANA-nak, hogy az ügyfél részéről semmilyen előzetes hardver- vagy szoftverberuházást nem igényel. Ennek köszönhetően viszont olyan cégek is megengedhetik maguknak az SAP S/4HANA használatát, akik korábban nem is álmodhattak róla.
Kinek éri meg?
A nyilvános felhőben futó S/4HANA rendszer azoknak a cégeknek éri meg igazán, amelyek alacsony bekerülési és tervezhető működési költséggel akarnak ERP rendszert bevezetni, valamint némi testreszabással ki tudják használni a beépített legjobb gyakorlatokat. Andics Roland szerint 25 felhasználótól kezdve már bátran ajánlható. A felhős rendszerek nagy előnye továbbá, hogy bármilyen rendellenes működés esetén – legyen szó biztonsági vagy működési kérdésekről – az SAP erőforrásai dolgoznak a megoldáson, amelyek nagyságrendekkel nagyobbak, mint egy közepes méretű cég helyi IT-osztálya.
Lépésről-lépésre
A bevezetés első lépéseként az ügyfél hozzáférést kap az ideiglenesen használható Starter Editionhöz, melyhez választhatóan az SAP biztosít teszt törzsadatokat és elkezdheti az ismerkedést a rendszerrel. Ehhez tartozik az IAS, a szintén felhő alapú felhasználóazonosítási és hitelesítő rendszer.
Ezzel egyidőben a bevezető partner megkezdi az ügyfél vállalatának, folyamatainak felmérését – ez a fit-to-standard elemzés -, amelynek során azt is megállapítják, hogy milyen scope itemekre van szükség. Amikor ez lezajlott, az ügyfél megigényelheti a fejlesztői rendszert; ezt a későbbiekben a teszt- és az éles rendszer egészíti majd ki.
A fejlesztői rendszerben történnek a fejlesztések és a beállítások, innen a tesztrendszerbe kerülnek az adatok és beállítások, és ha minden rendben van, mehetnek az éles környezetbe. Utóbbi már saját IAS-t használ, így a fejlesztéshez és teszteléshez használt jogosultságok elkülönülnek az éles rendszer jogosultágaitól.
A megfelelő teljesítmény a Cloud Application Lifecycle Management rendszer révén biztosítható. Ez nem csupán a szokásos felhős erőforrások (CPU, memória, egyebek) használatát figyeli, de az egyes felhasználók által tapasztalt válaszidőket, ügyfélélményt is, és proaktívan jelez, ha az érték a beállított szint fölé megy, említ egy további hasznos funkciót Andics Roland.